Az, hogy önvédelmi kirakó, mond neked valamit? Nem olyan önvédelmi kirakó, amivel mondjuk fejbe vághatod a támadót - bár lehet, hogy ez sem lenne rossz ötlet. (Legfeljebb kicsit nehéz és esetlen.) Szóval nem, nem erre gondolok. Egy olyan kirakóról beszélek, ami önvédelemre tanítja a legkisebb törpikéket is…
Az egész úgy kezdődött, hogy a kislányunkat tavaly beírattuk bölcsibe. Még nem volt egy éves. Hamar megszerette, alapvetően ma is szereti is a bölcsit. Szépen fejlődik, cseperedik. Csakhogy …
Amitől felsír egy kétéves
„Mézgáékkal” mindig történik valami alapon, persze, hogy nálunk is van egy kicsi a „böliben”, aki hajlamos összeakadni a többivel. Aki még inkább ösztönből kezeli a konfliktusait. És amivel a mi kislányunk nagyon nem tud mit kezdeni, hiszen - legalábbis mi itthon ezt tapasztaljuk- ő mindenkihez szeretettel, nyitottsággal fordul. És, ha valami nem tetszik neki, akkor jelez, szól. És nyilván, ma már meg is mondja. De, hogy odacsapjon? Vagy, hogy verekedjen? Nem jellemző. Maradjunk annyiban, hogy ő már jött haza nem egyszer zúzódással, karmolással a nyakán, a szeme alatt. Ám arról még nem hallottunk, hogy ő okozott volna akár csak hasonló sérülést is bárkinek.
Ugye te sem likeolnád, ha a kicsikéd rendszeresen "bibikkel" a kezén, arcán jönne haza?
Forrás: Pexels
Azt is mondhatnánk, hogy e téren kicsit szende, kicsit félénkebb, és inkább verbálisan „harcol”. Épp ezért, ha valamelyik társának eljár a keze, akkor ott megáll a tudománya, mert egyrészt fáj neki és nem tud mit kezdeni azzal, hogy valaki őt megüti vagy bántja. Sem az érzéstől, sem azért, mert nem látja ezt itthon, nincs benne tapasztalata.
Másrészt, sajnos azzal is szembesülünk, hogy ezt ő nem is tudja feldolgozni, és ezért éjjel fel-fel sír, és ilyeneket mond, hogy: - Elvette!, Ne vedd el!, Nem szabad bántani!, stb. Borzalmas érzés.
Főleg, hogy bármennyire kommunikatív is, még nem is tudja pontosan elmondani, hogy mi történt vele napközben. Mi pedig nem tudjuk, hogy ahogyan próbálunk segíteni neki feldolgozni a napjait, az jó-e? Szerintünk a kisgyermeknevelők feladata lenne mind a megelőzés, mind az el nem került probléma helybeni kezelése, kommunikálása, a gyerekekben keletkező feszültség feloldása. Mi tagadás, küzdünk e téren is kihívásokkal …
Bölcsődei önvédelem?
Így hát, eldöntöttük, hogy magunk vesszük kézbe az ügyet, és, talán hülyén hangzik, de
önvédelemre fogjuk tanítani a kétéves kislányunkat.
Hozzám amúgy is közel állnak a küzdősportok, hiszen bő tíz évig tae kwon-do-ztam. De a feleségem is kipróbálta anno a karatét. Így hát objektíven nézünk ezen önvédelmi mozgásformákra. Oké, de hát hogyan kezdjünk neki?
Még tavaly ismerkedtünk meg a hordozós önvédelmi oktatás hazai úttörőjével, Kovács Ildikóval. (Megismerkedésünk apropóját EBBEN a posztban örökítettem meg.) S mivel tudjuk róla, hogy a tematikus oktatásait mindig több társterület szakembereivel dolgozza ki, megkérdeztük tőle, hogy van-e ötlete a fentiekre? Nyilván volt. Sőt!
Mit mondott a szakember?
Nem sokkal a beszélgetésünk előtt tartott előadást a témában, s mint megtudtuk, abszolút nem egyedi az esetünk. Az előadás anyagát, valamint az ezzel párhuzamosan kialakított tematikus edzéseit gyermek szakpszichológussal dolgozta ki és gyúrta emészthetővé - figyelemmel a legkisebbek fejlődéslélektanára. De, és ez egy nagy DE!, azt mondta, várjunk pár hetet, mert lesz egy kis meglepetése a számunkra.
Önvédelmi kirakó
Ildikó amúgy is a játékos nevelés és az élményalapú oktatás híve. De ezzel az ötletével minden képzeletet felülmúlt. Annyira nem egyedi az esetünk, hogy létrehozott egy játékot, egy kirakót - amit a kicsik amúgy is szeretnek forgatni, próbálgatni, összerakni-, és olyan ábrákat álmodott meg rá, amelyben olyan szituációk vannak, ami a való életben is megeshet.
Gyorsan szerezzetek ti is! A probléma sokkal elterjedtebb, mint gondolnád - az első széria fele máris gazdára talált.
Például ül az egyik kicsi a földön, odamegy a másik, meghúzza a haját, és, hogy erre mit érdemes „válaszolni”, reagálnia a földön ülőnek. És, ha ezt átbeszélik a szülők a gyermekeikkel - és a saját tapasztalataink alapján ezt igenis meg lehet egy már két év körüli gyerekkel-, akkor észrevétlenül, feszültség keltés nélkül, a konkrét rossz élmények felidézése és újraélése nélkül, játszva taníthatjuk meg nekik, hogy mit tegyenek, ha bántják, szekálják őket.
Az önvédelmi kirakóban van tíz darab különböző szituáció, mindegyik három-három elemből áll.
- Konfliktusforrás.
- Mit tegyek?
- Várható eredmény.
A hajhúzáson kívül van még például harapás is - csak, hogy egy gyakori, korosztályos problémát említsek. És meg kell mondanom, hogy tényleg a gyerekeknek is érhetőek az ábrák! De, ami fontosabb, hogy valóban egyszerű, egyúttal használható gyakorlatokat mutat meg arra nézve, hogy hogyan próbálhatják meg a kicsik meggátolni a másikat abban, hogy a fejükre nőjön.
Szupercuki grafikák, életszerű történések a kicsik életéből merítve.
Nehéz kérdésekre profi válasz
Nem mennék bele jobban abba, hogy vajon mennyire okés vagy nem okés az, hogy a kislányunk átlag havonta jön haza valamilyen kisebb-nagyobb sérüléssel. Alap esetben akár nem is lenne vele baj, hiszen a gyerekek már csak ilyenek. A bajt abban látjuk, hogy valami olyasmi történik a bölcsődében, ami őt nagyon megviseli. És az van, sajnos, hogy nem tűnik úgy, hogy a bölcsitől profi megoldást kapnánk. No de, mint tudjuk, az marad fenn, aki képes reagálni a változásra, aki képes adaptálódni. És Darwin óta azt is tudjuk, hogy
„Az élőlények fejlődéséhez vezető valamilyen általános törvény (...) így hangzik: sokasodj, változz, az erős éljen, a gyenge pusztuljon.”
Így hát, mivel előbb, vagy utóbb úgyis meg kell értetni vele, hogy az életben fizikailag is, és lelkileg is keménynek kell lenni, a lelki képzését ezennel elkezdtük. Persze csak finoman, játékosan, bátorítva őt. Hagyva, hogy át-át lépje a saját kis határait. És ha egy-egy mozdulatnál vagy motivált megnyilvánulásnál elbizonytalanodik, akkor még inkább bátorítjuk őt, és elmondjuk neki, hogy mit miért szabad vagy nem szabad. Úgyhogy kedves „Estvánkák meg Brünhildák”, készüljetek! Hiszen mindent meg fogunk tenni azért, hogy biztos ne Johannát találjátok majd be. Illetve, ha mégis, akkor az legfeljebb majd csak egyszer forduljon elő. If you know, what I mean …
Kíváncsi vagy, hogy miket tanítunk a kislányunknak? Tudni szeretnéd, hogy hogyan tudod önvédelemre nevelni játék közben, mindezt akár egy két vagy három éves gyerek szintjén? ITT, az onvedelemoktatas.hu oldalán találsz bővebb infót az önvédelmi kirakóról.
UPDATE! - kipróbáltuk, és a kirakó marad!
Még csak pár napja, hogy elkészült a játék, mi természetesen rögtön be is szereztünk egyet belőle. (Jól tettük, hiszen Ildikó elmondása szerint két nap alatt elkapkodták az első széria felét.) Nos, elmondhatatlan, hogy mennyire jól közelít a kicsikhez! Felnőttként volt bennem kétely, hiszen … kirakó, játék, és bár van hozzá sztori, oké, de mégis, hogyan lesz ebből önvédelem? Elmondom.
Először is, az egyik legfontosabb, hogy rájöttünk, hogy az önvédelmi kirakó NEM csak azoknak a gyerekeknek lehet jó játék, akit néha megtalálnak a társai! Hanem azoknak is, akik kicsit agresszívabban tudnak még játszani. Hiszen a történetekből az is kiderül, hogy az, aki bántja a másikat, egyedül lesz, szomorú lesz - és ez ugye egy nem kívánt állapot.
A kislányunk pedig annyira tudott azonosulni a kis történetekkel, hogy velünk együtt mondta, hogy mi történik az ábrákon. Még a „teendőket” is együtt gyakoroltuk. Ez alatt pedig:
- játszottunk,
- időt töltöttünk együtt,
- erősödött köztünk a családi kötelék,
- erősödött a lelke, az önbizalma,
- és még új szavakat is tanult!
Hogy honnan tudom? Reggel ő vette elő, és az egyik ábrára mutatva ezt mondta:
„- Eldőlt a torony! Kisfiú nem boldog, igaz? Nem szabad bántani a Kálát!”
(A kislányunk neve Kála Johanna.)
Facebook-on is követhetsz minket: ITT!
Forrás: Baby Chameleon
