Baby Chameleon

- a Chameleon család blogja -

Játszótér, csatatér

2018. január 12. 12:14 - Daddy Chameleon

A játszótér sokaknak - legfőképp a gyerekeknek, nyilván-, maga a kikapcsolódás és szórakozás. Felszabadult rohangálás, gondtalan játék, végeláthatatlan bújócskázás. Ahol kicsit le is kapcsolódhatnak a szülőkről. De vajon mit jelent a játszótér a szülőknek?

Baby Chameleon apukájaként nem régen megéltem életem eddigi legfélelmetesebb játszótéri kalandját. Egy tizenöt hónapos, finom, puha és törékeny lánygyermek apukájaként az a szűk egy óra egy csomó kérdést vetett fel bennem.

jatszoter_baby_chameleon_3_s.png

Közeli játszóterünk, "ideális", csendes, szinte üres állapotában :)

A konkrét riadalmam nem ismételném, megírtam egy posztban (ha érdekel, kattints IDE), de a kérdéseim feltenném.

  • Csak én vagyok túl parázós attól, hogy az agyam majd eldobom a gyerekek kiszámíthatatlan viselkedésétől?

  • Vajon mennyire normális, hogy az egyik gyerek úgy megy fel az egyszemélyes játékra, hogy rajta ül egy másik?

  • Szerintetek sem feltétlen okés a játszón a hinták közé vetődő gyerekre csak legyinteni, azzal, hogy: - Nem kell mindent túlaggódni!?

Csak én lennék helikopter?

 

Játszótéri sztorimra egy ismerősöm, több gyermekes családapa ezt írta:

- „ … a gyerek viselkedése a játszótéren tükröt tart a szülei elé! Még akkor is, ha Ők nem néznek bele.”

Mit gondoltok erről? Én a magam részéről – sajnos-, teljesen tudok vele azonosulni. De hát nem is olyan nagy újdonság ez, hiszen csak elég felszínesen megkapargatni a társadalmat. Vagy elég csak kicsit beleolvasni a jó pár éve gyereknevelési trendként végigsöprő, „majd a gyerek tudja, hogy neki mi a jó” szerű elvekbe. Meg a „ne szabjunk korlátokat a gyereknek” típusú elméletekbe.

Játszótér ide, aggodalom oda, egyértelmű, hogy nekem is edződnöm kell még a szülőséghez. Ahhoz, hogy tényleg nem kell minden bolhából elefántot csinálni. Na de vajon hol a határ? Hol az egészséges határa annak, hogy hol húzzuk meg a játszótéri játékszabályokat? És vajon hol jön el az a pont, hogy akár a másik szülővel összetűzésbe keveredve, de más gyerekét is „rendre utasítsuk”?

Ne menjünk át FB-ra, kérlek, itt kommentben segítsetek eligazodni ebben a témában!

Köszi!

5 komment

CEHO - Vállalkozó anyák mindennapjai

2017. november 07. 21:24 - Baby Chameleon

Az előző posztjainkban dolgozó anyákról és és vállalkozó anyákról írtunk. Jelen posztunk a vállalkozó anyák mindennapjaiba enged betekintést. Megint, a saját példánkon keresztül. És persze főleg nagy vonalakban - hiszen mindenki élete, életritmusa és vállalkozása más és más.

Amikor valaki anyaként dolgozik alkalmazásban, könnyebben tud anya is lenni, mint, ha vállalkozna. Mivel egyszer úgyis véget ér a munkaidő. Vállalkozóként azonban kicsit úgy fogsz gondolni a cégedre, mint a saját gyerekedre. 

Jó a hasonlat, hiszen a céget is „etetni” kell: szaktudás, önfejlesztés, tervezés, pénz idő, ügyfélápolás, termékfejlesztés, stb. Jah, és a márkád nem ismeri a hétvége kifejezést. Mit lehet tenni? Nyugodtan számíts az alábbi élethelyzetekre!

vallalkozo_anyak_ceho_baby_chameleon_1.jpg

Nem mindig lesz ennyire őszinte a mosolyod! Ez nem baj, csak ne mond, hogy nem szóltunk! :)

CEO – CEHO

A Baby Chameleon anyukája is így kezdte a vállalkozó anyák mindennapjait. Közös erőfeszítések, egymás segítése és türelem - ezek voltak a kulcsszavaink. Így tudtunk haladni előre. Ki is lett nevezve Chief Executive HomeOfficernek (CEHO), azaz kábé az otthonunk ügyvezetőjének.

vallalkozo_anyak_mommy_chameleon_munka_kozben_baby_chameleon.jpg

Mommy Chameleon dolgozik. Pont olyan, mint egy stock-photo – csak kevesebb utómunkával.

ceho_mommay_chameleon_daddy_chameleon_baby_chameleon_mod.jpg

A Kaméleon család bevetésen - előadásunk a 4. Budapesti Boldogság Héten.

A vállalkozó anyák legnagyobb kihívása

A kemény munka idővel gyümölcsöt hoz: egyre több lesz a megrendelés vagy az ügyfél, és ezzel együtt egyre kevesebb idő jut az alkotásra, hiszen a vállalkozás is egyfajta organizmus, amit éltetni, működtetni kell. Így egyre nehezebb egyensúlyt találni a család és a munka, és sokszor a tanulás között is.

És ekkor jönnek legtöbbször a szülők első, önmarcangoló kérdései, hogy elég időt töltenek-e a gyermekkel? Hogy jó anyák vagyunk-e? Jó szülők vagyunk-e? Nagy dilemmák - még ha tudjuk is a választ azért a lelkünk mélyén.

Most pedig a vállalkozásunk néhány mérföldkövének bemutatásával próbálunk rámutatni arra, hogy a cég körül állandóan vannak teendők. Ebből pedig már látható is, hogy a fenti idő-tényező hogyan hat a mindennapokra.

Egy új szint

A vállalkozás felpörgésével újabb szinteket értünk el - de mit is jelentett ez a gyakorlatban?

Először is: folyamatos karbantartást. Ilyen volt pl. a webshopunk.

Márkaépítés: folyamatos szöveges tartalmak készítése. Blogolás, fotók, social media bejegyzések.

Majd: ügyfélápolás és egyre több műhelymunka. 

Végül: még kevesebb idő.  Muszáj volt elkezdeni kiszervezni bizonyos folyamatokat.

Merre tovább?

Az újabb szintek elérésével megint újabb és újabb mérföldkövek és célok jöttek létre. Így elkezdtünk törekedni PR megjelenésekre. Tovább toltuk a marketing-szekeret, sok gerilla megmozdulással. Valamint összefogtunk jó pár pályatársat, amelynek az eredménye a Baba-mama vásár névre keresztelt kis lélekemlő közösségépítésünk. 

A növekedésünk fontos szintmérője a termékeink változatosságának a növelése. Ezért folyamatosan monitorozzuk a külföldi oldalakat, különösen az egyes újdonságokra adott visszajelzéseket- mivel, akármilyen hihetetlen, nem egy terméknél volt már, hogy elsőre jó ötletnek tűnt, de olvasgatva az anyukák feedback-jeit, azt találtuk, hogy nagyon megosztóak a termékek, így nem vállaltuk be a gyártását. Idő híján egyelőre eddig csak megtervezni sikerült a termékpaletta bővítését –2018. februárja előtt esélytelen, hogy meg is tudjuk kezdeni a megvalósítást.

A megtorpanás

Minden felívelő folyamat megakad egyszer. A kezdeti lendület lelassult kissé.

Valamint további költség optimalizálást is eszközölni kellett. 

És persze megint, az idő-tényező. Úgy éreztük, hogy soha, semmire nincs időnk.

Az idő rövid (története)

Az idő, a baba mellett koncentrált munkára fordítható idő jelentőségét nem győzzük elégszer hangsúlyozni!

Ezért, és ez egy nagyon fontos take away szerintünk: a kevés idő-, az állandó rohanás- és a „késésben vagyok” érzés okozta stressztűrő képesség szintje legalább olyan fontos a vállalkozó anyáknak, mint a befektetésre fordítható összeg és az üzleti tervezés- ha nem fontosabb. Ehhez pedig kell pár őszinte beszélgetés saját magunkkal!

Elhatároztuk, hogy pihenünk egy kicsit.

Itt vagyunk most

A „pihenésünk” alatt mérleget vontunk, mely az alábbiakból állt. Volt:

  • 1 db baba mama márkánk,
  • 6 db anyukánk (Bogival együtt),
  • 11 db „gyermekünk” (Kála Johannával együtt),
  • a bevételeinkből a felajánlásra váró 1%-aink,
  •  6 hónap éles tapasztalatunk,
  • több százezer karakternyi tartalmunk,
  • sok száz képi anyagunk.

Hogyan tovább?

Bővülés és további költség-optimalizálás Ezért pedig: 

  1. Növelni kell a gyártási kapacitásunkat: hatékonysággal - mivel nincs előre gyártott készletünk. 
  2. Új marketinges kell. Addig is:
  1. folytatjuk az eddigi marketing stratégiát
  2. promóciókat szervezünk
  3. átalakítjuk a webshopot (babychameleon.hu)
  1. A már említett költség csökkentést kell végre hajtani.

Jövőbeni terveink

A jövőben, egyrészt, szeretnénk további saját Baby Chameleon márkás termékeket. Valamint, szeretnénk további anyukáknak munkát, megbízást adni. És végül, több, már a Baby Chameleon –on túlmutató online vállalkozásban, üzletágban is gondolkozunk. 

Kedves vállalkozó anyák! Mint látjátok, és ahogy talán már tapasztaljátok is: anyaként dolgozni, pláne vállalkozni nem könnyű. De tudjátok, hogy mindez természetes, nem vagytok egyedül, másnak sem könnyű! Kitartás! Az erő veletek van. :)

Tetszett? Olvasd el az előzményeket a dolgozó anyákról és egy vállalkozó anya ületéséről is! Vagy iratkozz fel hírlevelünkre ITT (amiért most ajándékot is kapsz), de like-olhatod Facebook oldalunkat is!

Forrás: Baby Chameleon

komment

Vállalkozó anya születik

2017. október 26. 12:15 - Baby Chameleon

Egy vállalkozó anya munkájának bemutatása előtt, legutóbbi posztunkban (ITT olvashatod) a dolgozó anyákról írtunk. Az ott felmerült kérdések, kihívások és dilemmák arra sarkalltak minket, hogy megírjuk történetünket, a Baby Chameleon történetét. Elsősorban Mommy Chameleon, azaz Bogi szemüvegén át.

Hogyan lettünk Kaméleon család?

Márkánk, a Baby Chameleon nevének eredetéről már írtunk nektek. Születendő gyermekünket, Kála Johannát neveztük el így, még egészen fiatalon: a fogantatását követő hatodik héten.

 

Ekkor Daddy Chameleon (Adorján) már saját vállalkozásain dolgozott. Mommy Chameleon azonban már munka mellett – még nem, mint vállalkozó anya-, de még fél lábbal az egyetemen terveket szövögetett. A terv az volt, hogy a diploma után elmegy egy multihoz, majd két év múlva családot alapítanak - azaz alapítunk. Majd, amikor úgy érezzük, hogy eljött az ideje: Mommy Chameleon visszatér a munkaerő piacra. Vagy a családi vállalkozásba, vagy ez előző munkahelyére.

Ekkor kopogtatott nálunk Kála Johanna. És jöhetett az újratervezés. Csakhogy ez nem volt kifejezetten egyszerű.

Újratervezés

Először számba vettük, hogy milyen kihívásokkal állunk szembe. Boginak ugye ott volt még az egyetem, ami teljes embert igényelt, emellett még mindig egy KKV-nál dolgozott, ami -  valljuk be -, nem ért fel egy multis fizetéssel. Pláne, ha a gyerek vállalás utáni CSED, GYED összegét is nézzük.

A multis álláskeresést is muszáj volt jegelni, hiszen kívülről amúgy is nehéz egy jobb pozíciót megnyerni, nem, hogy várandósan. E mellet, az is ott motoszkált a levegőben, hogy gyerekkel a pályakezdés ma szinte lehetetlen feladatnak tűnik.

Miután a problémák összeírásával megvoltunk, arra kezdtünk figyelni, hogy milyen lehetőségeink vannak.

Lehetőségek

Valahogy ekkor fel sem merült bennünk, hogy  az  otthon töltött időben Bogi ne dolgozzon valamit vagy valamin.  Így már csak azt kellett számba venni mihez is értett. Amint ez megvolt, már csak azt kellett megnézni, hogy mik állnak már a rendelkezésünkre.

Ami már megvan

Adorjánnak már évek óta volt saját vállalkozása, így annak csak a tevékenységi körét kellett bővíteni.
Illetve, ebből adódóan több-, a legtöbb kezdő vállalkozó életében felmerülő nehézségre a megoldást a Baby Chameleon során készen kaptuk. Kezdve a cégalapítástól a könyvelésig, de említhetjük akár csak az üzleti tervezésfontosságát is.
Ezen túl, itt jött újra elő, hogy Bogi, a leendő vállalkozó anya mihez is ért. Itt eláruljuk a talán nem annyira meglepő befutót : a varráshoz.

Továbbá – áldozva a tervezés és a tudatosság oltárán - a babá-mamás témában is viszonylag jártas lett.

Nyilván, ez a lista nem egy-két órán belül készült el. Hetekig, de talán inkább hónapokig agyaltunk és próbáltunk minden eshetőséget megvizsgálni. Mint például azt, hogy – Oké, hogy tudok varrni, de mennyire? Ugyanis saját használatra és eladásra varrni nem ugyanaz. Pláne, hogy itt a szabásmintától kezdve az utolsó cérna levágásáig mindent neki kell csinálni.

Mi kell még?

Így jött az, hogy meg kellett tanulnia varrni – rendesen!-, és persze a megfelelő eszközöket is be kellett szerezni.

Az internetet hívtuk segítségül: hosszú napokat, heteket és hónapokat töltött azzal, hogy megtanuljon szabásmintát készíteni és különböző fortélyokat lessen el varrónőktől és tervezőktől. Emellett persze tovább bújta a célközönségünknek szánt Facebook csoportokat és anyagáron vállalt el kisebb-nagyobb varrómunkákat. Ebben az volt a pláne, hogy a kiadásokat növelése nélkül haladhattunk előre.

Nagyon sokat jelentett számomra ezeknek az anyukáknak a véleménye, hiszen ők voltak az első megrendelőink.  Ezúton is köszönöm nekik!

(Mommy Chameleon)

Ami még hiányzott, és kiadásnak számít, az szinte a legkézenfekvőbb dolog, mégis sok varrásra vállalkozó anya nem is gondol rá: cérna, patentok, zipzárak és más olyan eszközök és kiegészítők, melyek egyesével elenyésző összegnek tűnnek. Ám, ha egészben nézzük és nem számolunk velük, akkor olyan rejtett költséggé válnak, melyek a profit jelentős részét felemészthetik.

vallalkozo_anyak_dolgozo_anyak_baby_chameleon_jeff-lemond-401168.jpg

Végül is ... ők is csak "dolgozó anyák". (Forrás: unsplash.com)

Dolgozzunk! De előbb …

A kifejezett rendelésre való varrás megkezdése előtt egy dolgot eldöntöttünk: nem leszünk az „ötvenkettedik” olyan márka, amit unatkozó anyukák az otthonlétük alatt kezdenek el építgetni.

Eldöntöttük, hogy márkát fogunk építeni, jó ügyeket, társadalmi szerepvállalást karolunk fel, soha nem engedünk a minőségből – sőt!, ha kell hamarabb húzzuk le a rolót, mint, hogy ez megtörténjen -, és addig csináljuk, amíg szívvel-lélekkel tudunk haladni a magunk által kijelölt úton.

Megvalósítás

Először is, úgymond gerilla piackutatást kellett csinálni: meg kellett tudnunk, hogy a babás csoportok közönsége mit keres?! Majd, meg kellett tanulni szabásmintát készíteni, ezek alapján pedig el kellett készíteni az első próbatermékeket. Majd még egyet. Majd még egyet. Míg nem Bogi el nem tudta készíteni azt a minőséget, amihez már szívesen adta, adtuk a nevünket.

Aztán, nyilván, kellett egy üzleti terv, hiszen senki nem szeretne csak azért dolgozni, hogy elfáradjon, igaz? :)

És amikor minden jel és mutató az irányba mutatott, hogy el kell kezdeni a vállalkozást, akkor nekiláttunk a kezdetben izgalmas, majd később egyre több bonyodalmat felszínre hozó technikai háttér létrehozásának.

Ugye, kelleni fog egy webshop, egy online áruház. Nos, sok helyen azt próbálják elhitetni az emberrel, hogy egy online vállalkozás könnyű! Csak összekattintgatod a webáruházat, feltöltöd a termékeid, és kész. Te is meg tudod csinálni. Aha, nyilván. :)

Aztán létre kellett hozni a különböző közösségi média felületeket: alapként Facebook, Instagram és Pinterest profilokat hoztunk létre.

És el kellett kezdeni keresni megfelelő szakembereket is, mondjuk fejlesztőt a webshophoz, de meg kellett találni a textil beszállítóinkat is.

Addig-addig dolgoztunk, hogy egyszer csak: 2017 03 01-én azt vettük észre, hogy: lett egy baba-mama márkánk!

baby_chameleon_logo3_nagy_atlatszo_1.png


Szuper! Most már csaaaak üzemeltetni kell a gépezetet – gondoltuk mi :)

 

Az eddigiek mind-mind szükséges, de közel sem elégséges feltételei voltak mindannak, hogy a vállalkozásunkkal együtt megszülessen egy vállalkozó anya is. Így, következő posztunkban egy vállalkozó anya mindennapjaiba, a napi üzemeltetés kulisszáiba, és a Baby Chameleon márka fejlődésének egyes ütemeibe is betekinthettek!

 

Tetszett? Érdekel a folytatás? Iratkozz fel hírlevelünkre ITT (amiért most ajándékot is kapsz) vagy likeold Facebook oldalunkat!

 Forrás: babychameleon.hu

Szólj hozzá!

Dolgozó anyák dilemmái

2017. október 16. 09:23 - Baby Chameleon

Mielőtt a dolgozó anyák kerülnének górcső alá, üssünk fel egy hipotetikus értelmező szótárat az anya cikkelynél! Körülbelül egy ilyen leírást fogunk találni:

anya_fonev.jpg

Na, most akkor képzeljük el, hogy mi lenne ide írva a dolgozó anyák esetében! Húsz helyett harminc munkája? Szent helyett a munka hőse? Nos, nem állunk messze az igazságtól. Na de, mit is jelent a dolgozó anya? Mikor lesznek az anyák dolgozó anyák? Talán inkább a hogyan a jó kérdés.

Amikor egy nő várandós lesz, hirtelen nagyon sok minden szakad rá. És itt most nem az áldott- vagy másállapot hormonális -, érzelmi - vagy fizikai alapú részére gondolok. Hanem a társadalom, a törvények, és nem utolsósorban a munka világával kapcsolatos részére. Ugyanis, egy várandós kismamát a törvények – nagyon helyesen!- hímes tojásként kezelnek. Ez azonban sok munkaadónak nem kifejezetten szolgálja az érdekeit. Sőt! Vitán felül áll, hogy kifejezetten extra terhet ró a cégekre. E miatt máris kialakul egy feszültség a felekben, hiszen, kimondhatjuk, ellenérdekeltté válnak.

pexels-photo-313690.jpeg

Kép forrása: pexels.com

Ennek a feloldásával foglalkozni nem célunk most. Ugyanakkor, muszáj volt megemlíteni, hiszen a dolgozó anyák egy jelentős fele a fentiek miatt kezd el vállalkozáson gondolkozni, akár már a gyes/gyed ideje alatt is. Róluk lesz most szó bővebben.

A dolgozó anyák másik, azért szintén jelentős fele vissza tud menni dolgozni a szülést követően a munkahelyére – még ha az épp nem is az álom munka. Azon anyák hányada pedig, akik munka nélkül, akár évekig is otthon tudnak maradni a gyermekkel, mert a párjuk fizetése elég a család eltartására, igazán kevés.

Térjünk azonban vissza azokra a családokra, ahol mindkét szülő folyamatos munkája szükséges ahhoz, hogy meg tudják tartani a kívánt életszínvonalukat. Nos, itt a terhesség, és a babával töltött idő alatt is kell az anyának dolgoznia – a törvények pedig lényegében csak a vállalkozás keretein belül történő munkát teszik lehetővé az otthonlét alatt, ami nem a régi munkahelyük. Illetve, ha nem is kell dolgoznia, ha nem is csak az anyagiak a szempont, attól még vágyhat rá az anyuka! Mert az önmegvalósítás, a kreatív tevékenységek vagy csak úgy általában az értékteremtés nem merülnek ki náluk ott, hogy háztartásbeliek maradjanak. Na, ilyenkor jönnek csak az igazi dilemmák!

Attól függetlenül, hogy kinek mi a motivációja egy vállalkozás beindításában, a kérdések és a kihívások ugyanazok. Vagy hasonlóak. Hogy teljesen életszerűek legyünk, megkérdeztünk néhány anyukát és már dolgozó anyát, hogy mi, vagy mi volt a legégetőbb kérdése a vállalkozás beindítása kapcsán.  Az alábbi képekre ezeket gyűjtöttük össze:

dolgozo_anyak_idezetek1_baby_chameleon.jpg

 

dolgozo_anyak_idezetek2_baby_chameleon.jpg

dolgozo_anyak_idezetek3_baby_chameleon.jpg

dolgozo_anyak_idezetek4_baby_chameleon.jpg

A fenti kérdésekre és dilemmákra természetesen mindig van válasz. Nem biztos, hogy jó válasz. Lehet, hogy csak a kisebbik rosszat tudjuk választani. De mindig van válasz. Lehet, hogy nem fog tetszeni, de akkor is: már az is fél siker, ha őszintén megválaszolod magadnak és szembesülsz a kérdéssel.

Ezek így együtt is persze csak nagyon szűk metszete mindannak, ami még felmerülhet az egyes élethelyzetekben a dolgozó anyák fejében. A lehetőségek száma végtelen. Nekünk is megvoltak a nagy kérdéseink és félelmeink. Talán egyszer, nem soká, elmeséljük nektek…

Te mit válaszolnál a fenti édesanyáknak? És neked mik a kérdéseid?

 

Tetszett? Érdekel a folytatás? Iratkozz fel hírlevelünkre ITT (amiért most ajándékot is kapsz) vagy likeold Facebook oldalunkat!

Forrás: babychameleon.hu

Szólj hozzá!

A házhozszállításról konyhanyelven

2017. szeptember 20. 11:47 - Baby Chameleon

Rendeltél már valamit az internetről, amit futárral szállítottak házhoz? Ha igen, akkor az alábbi kérdések vagy felvetések ismerősek lehetnek: - De hívjon a futár, mielőtt jön! - Mi van, ha pont nem leszek itthon? - Honnan tudjam, hogy akkor pont hol leszek? - Máshova nem lehetne kérni? Nos? Ismerősek? Ha igen, és érdekelnek a válaszok: olvass tovább!

Tapasztalataink alapján az internetes rendelések kapcsán a második legtöbbször a szállítással kapcsolatban hangzanak el kérdések. Nyilván, a legtöbbször az adott termékről kapunk kérdéseket, de ezt követően a második leggyakoribb kérdés az, hogy hogyan tud a vásárlónk hozzájutni a cuki kis holmikhoz. (Egy fél mondat erejéig, kicsit önigazolásként: ez a téma többőtöket érdekel, mint a fizetési módok vagy az utánvét kérdése. Erről EBBEN a posztunkban írtunk korábban.)

pexels-photo-417005.jpeg

(Kép forrása: pexels.com)

Mivel az egyes termékekről írni végtelen időt fel tudna emészteni, így most a házhozszállításról írtunk nektek egy kis összefoglalót: hogyan is működik a házhozszállítás? Bár bízunk benne, hogy ahogyan a legtöbbeknek, úgy ez ma már nektek sem lesz újdonság!

A házhozszállítás az a folyamat, amely során mi, az elkészült terméked eljuttatjuk hozzád. Ez egy háromszereplős, és több tényezős munkafolyamat, melynek egyes részei változnak, mások állandók.

Az első szereplő mi vagyunk. Amint kész a megrendelt terméked, mi hívjuk a futárcég kollégáját, hogy viheti a csomagod. Ha délelőtt hívjuk, még aznap eljön érte. Ha csak délután tudjuk felhívni, akkor lehet, hogy csak másnap jön. Minden esetre, mire ő megérkezik, a megrendelésed gondosan becsomagoljuk és megcímezzük neked.

A második szereplő a futárcég. Jelenleg elsősorban a GLS-sel dolgozunk. De, hogy olcsóbbak tudjunk maradni, a nagy karácsonyi csúcsforgalmi időn kívül sokszor hívjuk a DPD-t is. Minden esetre most az első példáján fogjuk bemutatni – dióhéjban- egy futárcég működését.

A GLS, mint a legtöbb nagy futárcég, a munka könnyebb szervezése érdekében Budapestet elosztotta kerületenként, és kerületen belül is további több, kisebb részt jelölt ki. Az egyik ilyen rész a mi futárunk területe. Balázsnak hívják: nagyon szimpatikus, kedves, szorgalmas és előzékeny fiú! Szeretjük :) (Kedves Attila a DPD-től! Természetesen téged is nagyon szeretünk, de reméljük, megérted, hogy most miért Balázst emeljük ki! :) )

cement-1868955_640.jpg

(Kép forrása: pixabay.com)

Nos, tehát Balázs jön, ha hívjuk. Onnantól pedig, hogy átvette a csomagod – aznap még több másik, akár több száz csomaggal együtt!-, a munkaideje vége felé az összeset beviszi egy nagy elosztóba.

Az elosztóban, a napi szinten Budapest teljes területéről beérkező, sok ezer vagy tízezer küldeményt egész éjjel kollégák, „Balázsok” százai (bocs a megfogalmazásért) válogatják, szortírozzák, hogy hajnalban egy nagy autón elindulhasson mind feléd, felétek. Ezek meg is érkeznek kora reggel, valószínűleg a hozzád legközelebbi nagyvárosban található újabb elosztóba. Innen pedig annak a kollégának az autójába kerülnek, aki még aznap fog nálad, a megadott címeden kopogni, hogy átadhassa neked a már várva várt kisbabás terméked.

Itt jössz te, a legfontosabb szereplője a folyamatnak. Ugyanis, amíg nincs átvéve a csomagod, a házhozszállítás nem valósul meg. Ezért, hogy mielőbb teljesíthessük a megrendelésed, arra kérünk, hogy olyan címet adj meg, ahol jellemzően elérhetünk téged, vagy egy megbízottad. Ez kismamáknál jellemzően az otthonuk, mások a munkahelyi címet adják meg, esetleg a nagyszülőét, vagy egy szomszédét, akivel jóban vannak. Tehát az egyik fenti kérdés ezzel megválaszolásra került.

Az otthon léttel és a hívással kapcsolatban: azt szoktuk mondani, hogy senki sem tudja egy hétre előre, hogy mikor-hol lesz. Illetve, hogy a futárnak, bár alap esetben nem kötelessége felhívnia téged az érkezés előtt, szintén

érdeke, hogy mielőbb kézbesítse a küldeményt,

így sokszor megteszi. További biztosíték, hogy ha első alkalommal nem talál téged a megadott címen, értesítőt hagy neked arról, hogy ott volt, és megkísérli újra a kézbesítést. Persze, mindettől függetlenül a legjobb, ha tényleg olyan címet adsz meg, ahol jó eséllyel lesz valaki.

Vásárlóként személyes tapasztalatunk az, hogy bármit rendeltünk is eddig: a futárok tényleg próbáltak alkalmazkodni hozzánk, amennyire csak tudtak. Volt konkrétan olyan, hogy direkt miattunk gurult még egy kört a negyedben, hogy megkaphassuk a csomagunkat, mert időre kellett mennünk. És természetesen, mivel ezek a dolgok oda-vissza működnek, mi is megtettük már azt, hogy elsétáltunk a szomszéd utca elejére az autójához, hogy ne kelljen neki kétszer parkolót keresnie.

Végül, van lehetőség extra szolgáltatásokat is igénybe venni, mint például sms-értesítés a kiszállítás előtt, vagy fix és szűkebb intervallum megadása a kiszállításra vonatkozóan. (Ha ezeket igénybe szeretnéd venni nálunk, kérjük, jelezd a megrendelésednél vagy vedd fel a kapcsolatot az Ügyfélszolgálatunkkal!)

 

Neked milyen jó tapasztalataid voltak eddig futárokkal?

 

Ha nem akarsz lemaradni a többi posztunkról, iratkozz fel hírlevelünkre ITT, amiért most ajándékot is kapsz!

 

Forrás: babychameleon.hu

 

Szólj hozzá!

Mit nem kapsz egy kézműves márkától?

2017. július 12. 08:16 - Baby Chameleon

Rendhagyó poszt következik, mely tulajdonképpen indulatban fogant, de megnyugvásban született. Hiszen örök a kérdés: kézzel készített, magas minőségű, több generációs termékeket válasszunk, nyilván, magasabb áron, vagy elégedjünk meg a futószalagon gyártott, még csak nem is mindig feltétlenül rossz minőséggel? De ez utóbbi esetben is mindenképp lemondjunk-e az egyediségről?

Megéri-e vajon a jobb minőséget választani?

Általában meg. Például marha mérges voltam magamra, miután megvettem életem első motoros szerelését. „Jóvanazúgy” címszóval. Mindegy milyen, csak legyen alapon. Elköltöttem közel negyvenezer forintot első körben. Majd aztán használat közben felszínre kerültek a hiányosságok. Itt nem fog, ott nem tart. Hiába van ráírva, nem szellőzik át. De cserébe átázik. Nyom, szorít. Vagy épp túl bő, és nem lehet állítani. És akkor elköltöttem újabb, közel százezer forintot. És akkor már passzolt rám. Kényelmes volt. Helyén maradt a protektor. Sőt, valós védelmet is kaptam. Jah, és nem utolsó sorban, még néztem is ki valahogy.

Mindezt csak azért írtam le, hogy elmondjam, hogy törekedni az olcsóra teljesen emberi dolog. E miatt még a hozzám hasonló tudatos emberek is bele-bele esnek abba a hibába, hogy először valamilyen fél megoldás mellett teszik le a voksukat. De, mint ahogyan a fenti példa is mutatja, sokszor az olcsóbb: drágább lesz.

Ebben a posztban pedig megmutatom, hogy mit nem kapsz az – igen, sokszor nem kevés-  pénzedért, ha egy lelkiismeretes, odaadó gyártó kezei közül kikerült baba-mama terméket rendelsz. Illetve, azt is elmondom, hogy mit kapsz.

Pár hete nyaralni mentünk, és a szállásra vinni akartunk ágynemű huzatot. Hogy a sajátunkat használjuk. Be is szaladtunk egy jól ismert, de meg nem nevezett üzletbe, ahol az alábbi „csodával” találkoztunk. Nem állítom, hogy mindig, minden üzletben ez lenne a tendencia és, hogy csak ilyet lehet találni. De remekül demonstrálja a fenti dilemma feloldását.
Az alábbi fotók mind egyazon ágyneműgarnitúráról készültek. A képek alatt magyarázat, hogy mit látsz.

nem_baby_chameleon_agynemu_1_k.jpg

El nem dolgozott varrás. Anyaghibák. Csak előkészített, de be nem fejezett gomblyuk.

nem_baby_chameleon_agynemu_2_k.jpg

Ugyanez, csak a másik oldala.

nem_baby_chameleon_agynemu_3_k.jpg

Csak egy kis anyaghiba.

nem_baby_chameleon_agynemu_4_k.jpg

Igénytelen varrás eldolgozás. Mit igénytelen? Konkrétan nincs levágva a felesleges cérna.

nem_baby_chameleon_agynemu_5_k.jpg

Rossz minőségű anyag. Be nem fejezett eldolgozás. Hibás öltésfeszesség megválasztás.

nem_baby_chameleon_agynemu_6_turned_k.jpg

Vajon mennyire strapabíró ez a varrás?

nem_baby_chameleon_agynemu_7_k.jpg

Ha már nincs gomblyuk, akkor a gombra sem lesz különösebb szükség?!

nem_baby_chameleon_agynemu_8_k.jpg

Rossz minőségű anyag. Be nem fejezett eldolgozás. Megint.

nem_baby_chameleon_agynemu_9_k.jpg

Egyenetlen anyagfestés. (Ki tudja, milyen festékkel?)

nem_baby_chameleon_agynemu_10_k.jpg

Ismét ékes példa a tisztázásra. Ja, nem.

nem_baby_chameleon_agynemu_11_k.jpg

Ez már konkrétan kosz (folt) is rajta, nem csak anyaghiba.

nem_baby_chameleon_agynemu_12_k.jpg

Szívesen belefeküdnél ebbe az ágyneműbe?

nem_baby_chameleon_agynemu_13_k.jpg

- Törekedjünk a hibamentes szabásra és eldolgozásra!

- Ok főnök! (Hagyd a francba Teri, jóvanazúgy!)

 

Mint a fenti példából is látható, egy termék varrása, elkészítése során nagyon sok részletre kell odafigyelni. Számos lépés van, amíg a megálmodott darabtól eljutunk a kész termékig. Így sok a hibalehetőség is.

- Az egész a termék megálmodásával kezdődik.

- Majd azt szabásmintává kell alakítani.

- Az alapanyagok beszerzése is legalább ilyen fontos, ha nem a legfontosabb. Törekedni kell a biztonságos, bevizsgált forrásokra!

- Egyes anyagoknál szükséges a „beavatás”.

- Jöhet a szabászat.

- És végül a lényegi szakmunka: a varrás.

De itt is számos részletben tud a kisördög megbújni. Ha nem figyelünk, hamar beleszaladhatunk olyan hibákba, amit a legtöbben elintéznek egy legyintéssel. És bizonyos esetekben igazuk is lehet. De egy igazi kézműves ezt nem engedi meg magának! Ha kell, újra és újra felbontjuk a már kész varrást is. Vagy, ha kell, a szabástól újra kezdjük a munkálatokat, hogy csak tökéletes munkát adjunk ki a kezünkből.

Mutatok erre is példát.

baby_chameleon_nyalkendo_hiba_1_k.jpg

A nyálkendőknél például, kezdetben, elkövettük azt a hibát, hogy akár ilyen nagy eltérések is „keletkeztek” a két patentos oldal között. (A nyálkendő itt még nincs felpatentozva.)

baby_chameleon_nyalkendo_hiba_2_k.jpg

Sokaknak talán fel sem tűnik, de itt is vissza kellett bontanunk a varrást, mert a gép varrótalpa alatt saját maga alá gyűrődött az anyag. Lehet mondani, hogy a pamut jersey sajátossága a rugalmas megnyúlás, ugyanakkor profi kezek között ebből nem lehet probléma!

baby_chameleon_rongyikendo_hiba_k.jpg

És, hogy a végére egy kisebb hibát is mutassak, kezdetben az sem volt mindig egyértelmű, hogy a termék címkét mennyire kell/lehet bevarrni az anyagba. Itt például nagyon stabilan van rögzítve a címke, más kérdés, hogy a fele nem látszik. Természetesen így termék nem hagyhatja el a Baby Chameleon műhelyét, de az alvállalkozó anyukáinknak sem engedjük meg ezt a fajta oda nem figyelést.

 

Szerencsére, azt tapasztaltjuk, hogy mind a munkatársaink, mind a vásárlók egyre inkább természetesnek veszik és el is várják azt a fajta minőségi követelményt, melyre a kezdetek óta alapozzuk alkotó folyamatainkat. Olyannyira, hogy már nem kérdezik meg, hogy miért is kerül adott esetben két-háromszor annyiba egy Baby Chameleon termék, mint a sorozatgyártott társaik.

Büszkék vagyunk, hogy a piaci szereplők között is a legmagasabb minőséget képviselők egyikei lehetünk!

Nem hiszitek? Teszteljetek minket bátran! Vagy nézzétek meg munkáinkat a Facebook vagy Instagram oldalunkon!

 

Ha pedig nem akarsz lemaradni a többi posztunkról, iratkozz fel hírlevelünkre ITT, amiért most ajándékot egyébként is kapsz!

 

Forrás: babychameleon.hu

Szólj hozzá!

Hordozol? Védd magad!

2017. június 21. 06:36 - Daddy Chameleon

A minap egy találkozóról hazafelé jövet, az utcánk elején található edzőterem ajtaján egy plakátra lettem figyelmes, melyen a következőt olvastam: baba-mama hordozós önvédelmi edzés. Tessék?

kovacs_ildiko_onvdelmioktatas_baby_chameleon_1.jpg

Közelebb mentem, és már nem csak a betűket, de a fotókat is láttam, és tényleg az volt, amire elsőre gondoltam. Egy anyuka, hordozóban a testén lévő gyermekével épp „megvédte magát”. - Hát ez marha jó! –gondoltam. Persze, nem csak az edzések, az oktatás gyakorlati haszna vitathatatlan, de a célcsoport ennyire lézerpontosságú belövése is ámulatba ejtett. Erről többet meg kell tudnom!

kovacs_ildiko_onvdelmioktatas_baby_chameleon_2.jpg

Fel is vettem a kapcsolatot Kovács Ildikóval, aki egy tüneményes kislány anyukája. És e mellett, hogy a lényegről se feledkezzünk meg, 2004 óta gyakorolja a harcművészetek többféle stílusát. Keleti és nyugati küzdősportokban is jártasságot szerzett, 2011 óta pedig speciális, női önvédelmi képzéseket is tart. Párjával saját stílust is alapítottak. Ám, mint ahogyan ez a legnagyobb sportemberekre, és különösen egy-egy küzdősportot vagy önvédelmi mozgásművészetet magas fokon űzőkre jellemző, ezt szerényen nem is igazán kommunikálják.

kovacs_ildiko_onvdelmioktatas_baby_chameleon_3.jpg

Önvédelem

Inkább a manapság egyre nagyobb hangsúlyt és figyelmet érdemlő önvédelemre koncentrálnak, mind technikai, mind mentális oldalról. A technikai részt talán nem is igazán kellene túlragozni, mégis, álljunk meg egy szóra itt. Mi az önvédelem? Ha definiálni kellene, az önvédelem azon tevékenységek összessége, melyekkel valaki a maga (és jogai) elleni támadásokat megelőzni és elhárítani igyekszik. Ezzel Ildikó definíciója is egybevág:

„Számomra az önvédelem nem egy harcművészeti stílust jelent, hanem azon technikák és módszerek összességét, melyek a leginkább alkalmasak önmagunk védelmére váratlan helyzetekben, eszközös támadás és több támadó ellen is.”

kovacs_ildiko_onvdelmioktatas_telapo_gyerekedzes_baby_chameleon_1.jpg

Persze, mint mindig, itt is a legjobb a megelőzés, az esetlegesen kockázatos szituációk elkerülése. Ha pedig megtörténik a baj, akkor pedig az egyik legjobb technika a meglepetés ereje. Elvégre, melyik elvetemült bűnöző számít arra, hogy egy babakocsis vagy hordozós anyuka nem, hogy megretteni nem fog, de még jól vissza is támad? És ha emberünk egy pillanatra megtorpan, akkor pedig a legjobb mielőbb elhagyni a helyszínt. A visszatámadást, a gyakorlati technikákat azonban nagyon sokat kell gyakorolni, hogy bármikor elővehessük őket.

Mentális oldalról talán nehezebb az önvédelmet oktatni, hiszen mi, normális emberek igazából nem is értjük, hogy hogyan lehetséges az, hogy valaki, egy másik ember egyszer csak odajön, és el akarja venni valaminket?! Vagy, hogy bántani akar?! Egyáltalán, az a tudat, hogy nem vagyunk biztonságban, már ez egy elég nagy lelki teher. És akkor az utcai atrocitásokon túl még nem is említettük a valószínűleg legeslegrosszabb élethelyzetet, a családon belüli bántalmazásokat. Ezért Ildikó elmélyülten foglalkozik az önvédelemmel kapcsolatos pszichológiai háttérrel is. Szükséges is, hiszen sokszor úgy kezd el valaki járni hozzá, hogy már megtörtént az eset. Ilyenkor pedig, amíg legalább nem kezdi el az áldozat feldolgozni a történteket, hiába minden edzés. Ugyanabban a szituációban előbb görcsöl be, mintsem, hogy védekezni tudjon.

A Női Önvédelem Nagykövetei

A hozzá járó hölgyek a fizikai és lelki felkészítés mellett egy támogató, segítő közösség tagjai is lesznek. Az elmúlt években, jó érzékkel, igyekezett a létező összes fórumon hirdetni ennek a mozgásformának a hasznosságát. Számtalan újság cikk, TV-s megjelenések, iskolai bemutatók és előadások után Ildikó edzéseit egyre többen próbálják ki. Egy ideje pedig már nemcsak egyedül képviseli a témát. Akik már huzamosabb ideje járnak, és el is mesélik történeteiket, Ildikóval együtt a Női Önvédelem Nagyköveteivé válnak.

Mindenkinek joga van a biztonságra

Az anyák, úgy általánosságban a többi nőhöz képest még kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mert az ÖN-védelmen túl a velük-rajtuk lévő kisgyermeküket is védeniük kell. Ez azon túl, hogy emberi jog, valós, napi szükséglet is – és nem is kell kizárólag támadásokra gondolnunk, lehet szó csupán egy figyelmetlen emberről is a tömegközlekedésen. Ez az emberi jog nem csak azt jelenti, hogy jogom van ahhoz, hogy ne támadjanak meg. De ahhoz is, hogy ne is érezzem magam megtámadhatónak, hogy biztonságban érezhessem magam.

kovacs_ildiko_onvdelmioktatas_telapo_gyerekedzes_baby_chameleon_2.jpg

Na de, ha már ez manapság nem feltétlenül alapértelmezett, mit tehetsz, hogy tudatosan és radikálisan csökkenthesd a probléma bekövetkeztének esélyét? Néhány példát írtunk össze:

- Ha kis gyerekkel utazunk zsúfolt villamoson vagy metrón, inkább az elől hordozást preferáljuk, így mindenki látja, hogy babával vagyunk, mi is könnyebben tudjuk a kezünkkel védelmezni. Háton sokszor nem veszik észre a babát, nem vigyáznak ránk és a babára az utastársak. Véletlenül ellökhetik a mamát és megüthetik a babát is.

- Ha babakocsival vagyunk, figyeljünk a kocsira felakasztott értéktárgyakra is. Egy táska, egy telefon könnyű zsákmány lehet a tolvajoknak, akik kihasználják, hogy az anyukák a gyermekükre figyelnek.

- Tedd le a mobilod! Tarts szemkontaktust a körülötted lévőkkel. Ez már sokszor magában elég ahhoz, hogy az alkalmi bűnözőt elrettentse a támadástól vagy lopástól.

- Napközben, séta közben a járda közepén haladj, így kisebb eséllyel ránthatnak be egy kapualjba vagy lépcsőházba.

- Ha mégis megtámadnak, folyamatosan kiabálj, hívd fel magadra a környezeted figyelmét, hátha valaki segítséget tud nyújtani. És lehetőleg próbálj meg ellenállni.

- Kicsit eltekintve a babás-hordozós önvédelemtől, ha például este mész el valamerre, és autóval vagy, parkolj kivilágított, lehetőleg a hely bejáratához közeli parkolóban. Már messziről nézd meg, hogy nincs-e valami vagy valaki az autó alatt. Hátulról közelítsd meg az autót, hogy meglásd, nincs-e valaki a hátsó ülésen. Ha szokatlant tapasztalsz, ne félj segítséget hívni!

- A táskádban lévő legtöbb dolog is alkalmas lehet az önvédelemre. Egy pendrive, egy hajkefe, egy toll vagy egy kulcscsomó  – talán nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy kitaláld, hogy melyiket mire használhatod.

De akár ki tudod találni, akár nem, ne feledd: a legfontosabb észrevenni a bajt, majd elkerülni. És, csak a legvégső esetben, ha már nem tudsz kiszállni vagy elmenekülni a helyzetből, akkor elkezdeni az önvédelmet. Illetve - fontos!-, szituációtól függően, sokszor a legbölcsebb, amit tehetsz, ha odaadod, amit kérnek. A táska, a pénz, a telefon pótolható. Ezek nem érik meg, hogy esetleg olyan sérülést szerezz, ami egy életen át elkísér. Különösen igaz ez pisztolyos támadás esetén.

Ha pedig mégis önvédelemre kerül sor, úgy tudsz a leghatékonyabb lenni, ha előtte felkészülsz az adott stresszhelyzetre. Mind lelkileg, mind technikailag. Ezeket pedig profiktól tudod megtanulni. Egy önvédelmi technika begyakorlása és elsajátítása sok időt vesz igénybe. Persze, ebben már benne van nem csak az önvédelem, de az ellenfél esetlegesen semlegesítésének tudománya is. Ugyanakkor, ahhoz, hogy a legalapvetőbb dolgokkal tisztába kerülj, elég pár havi gyakorlás is. Legvégső esetben pedig, mit is veszíthetsz? Legfeljebb mozogtál egy jót. Akár kisbabáddal együtt.

kovacs_ildiko_onvdelmioktatas_telapo_gyerekedzes_baby_chameleon_3.jpg

Jah! Ildikó kisgyerekeknek is tart (3 éves kortól) játékos alapokra helyezett önvédelmi edzéseket. Nagyon helyesen! Hiszen a lurkók így lényegében észrevétlenül, játékos gyakorlatok közben sajátítják el az önvédelemhez szükséges alapmozgásokat és szemléletet. Az önvédelem, a küzdősportok pedig ezen túl tartást, önbizalmat kölcsönöznek az embernek. Állhatatosságra, önuralomra tanítanak. És, szintén nagyon fontos, segítik a küzdőszellem, az akaraterő fejlesztését is. Hogy ezek fontosak-e egy gyermeknek? Szerinted?

Ildikóról és edzéseiről az onvedelemoktatas.hu és a kovacsildiko.com oldalakon találsz több információt - melyek egyben a fenti fotók forrásai is.

 

Ha szeretnéd, kövesd a Facebook oldalunkat! (Itt alul és jobb felül is like-olhatsz minket.) 

Ha pedig inkább e-mailes vagy, iratkozz fel hírlevelünkre ITT.

 

Forrás: Baby Chameleon

Szólj hozzá!

Gyermekéletmentő tippek kánikula idejére

2017. június 21. 06:36 - Baby Chameleon

A mai napig jönnek hírek feledékeny, de talán inkább felelőtlen szülőkről, akik a legnagyobb melegben képesek az autóban hagyni gyermekeiket. Kisebbeket, nagyobbakat, de a végeredmény sajnos sokszor ugyanolyan: végzetes. Annál is inkább elképesztő ez, mivel minden évben, minden nyáron cikkek és tájékoztatók százai kerülnek publikálásra a témában – nem csak az interneten. Így pedig igen széles körben elterjedhetne a sok fontos információ a megelőzésről.

A szívünk szakad meg az ártatlan kis áldozatokért, ezért most a magunk módján adózunk az emléküknek: hozunk pár gondolatot és tippet arról, hogy hogyan előzhetjük meg a bajt. Nem csak az autóban.

Amikor a babakocsi üvegházzá válik

Sokan gondoljuk, hogy ha teljesen letakarjuk a babakocsit, akkor megvédhetjük gyermekünket a közvetlen napfénytől. Ez ugyan részben igaz, ám sokan nem számolnak egy sajnálatos következménnyel:

„Extrém meleg lesz a babakocsikban, akárcsak egy termoszban. Rossz benne a légmozgás, és még a babát sem látjuk benne – mondta egy stockholmi gyermekorvos, bizonyos Dr. Dr Svante Norgren a Svenska Dagbladet nevű újságnak.

baby-carriage-807847_640.png

Kép forrása: Pixabay

Az újság csinált egy kísérletet: délelőtt fél 12 és délután 1 között kint hagytak a napon egy babakocsit, lefedetlenül. Az amúgy nem túl „combos” svéd nyárban a kocsi 22 fokosra melegedett.

Amikor azonban lefedték egy könnyű, vékony anyaggal, fél óra alatt 34 fokra nőtt benne a hőmérséklet. Szerintem megdöbbentő a különbség! És mit is jelent ez? Nem mást, mint, hogy a szülők a gyerekek védelme helyett kifejezetten veszélyeztetik utódaikat. Még ha akaratukon kívül is.

Az orvos szerint ez két okból is veszélyes. Egyrészt, a nagy meleg miatt a kicsi „azt hiheti”, hogy ismét az anyaméhben van, és megállhat a légzése. Másrészt pedig kiszáradhat, vagy hőgutát is kaphat.

 

Az autó –az abszolút halálok

Egy 2015-ös cikk szerint, mely a The Independent-et adta meg forrásként, kilenc naponta hal megy egy gyermek, azért, mert bennhagyták az autóban. Igaz vagy sem, e miatt már olyan gyerekülést is forgalomba hoztak, mely érzékeli, és hangjelzéssel figyelmezteti is a szülőt, ha a babát az autóban felejtené.

Egy régi, még 2005-ös TotalCar cikk részletesen taglalja, hogy milyen hőmérsékletet tud elérni az autó, ha a tűző napon parkolod le. Hogy csak egy számadatot idézzek: a fekete műszerfal 70 fokosra melegedik. Kérdés? Az eredmény pedig még durvább, mint a babakocsi esetében.

Tippek alváshoz

Szállásfoglaláskor légkondicionált, de legalább ventillátorokkal hűtött ingatlant válassz.

A lakás leghűvösebb szobáját válaszd a gyerekeknek. Ne altass csecsemőt babakocsiban.

Alvás előtt ne hideg, hanem langyos vízben fürödjenek a gyerekek.

A ventillátort a szoba levegőjének mozgatására használd, ne irányítsd direkt egyikőtökre se. (Fontos még, hogy a gyerekek ne tudjanak hozzányúlni a ventilátor lapátjaihoz.)

polar-bear-614721_640.jpg

Kép forrása: Pixabay

A légkondit elég, ha 23-24 fokra állítod. A túl nagy hőmérséklet különbség nem tesz jót se bentről kifelé menet, se kintről befelé jövet. Előző nehezebbé teszi a meleg elviselését, utóbbi megfázáshoz, tüdőgyulladáshoz vezethet.

Hogyan készülj fel?

A gyerekeket ilyenkor könnyű, laza, világos ruhába kell öltöztetni. Mindenképp adj rá laza baba-sapit, vagy inkább kalapot.

Ne tartózkodjatok a napon! Maradjatok árnyékban. Ok, tudom: győzzem meg erről a gyerekeidet a Balaton parton. De tudod mit? Ez a te felelősséged! Időnként igenis ki kell őket parancsolni a vízből, egy kis árnyékban tartózkodásra és folyadékpótlásra.

bottle-2032980_640.jpg

Kép forrása: Pixabay

Igen, a folyadék. Talán a legfontosabb minden tanács közül: igyatok sokkal többet, mint azt megszoktátok! Különösen akkor, ha még szoptatsz! Ne feledd: kisbabádnak ilyenkor ez az egy lehetősége van, hogy pótolja a folyadékot. Akkor is, ha csak a lakásban vagytok!

Tünetek

Ha mégis megtörtént a baj, hogyan veheted észre? Mik a napszúrás és a hőguta legfőbb tünetei?

A bőr meleg, piros és száraz. Az arcon viszont épp, hogy sápadt. A pulzus gyors, a beteg pedig bágyadt, letört. Felszínesen, gyorsan lélegzik. Gyakran hányás is előfordul. Ritkábban kell pelenkát cserélni.

És mik a teendők?

Hívjatok orvost! Addig pedig ne túl hideg borogatással hűtsük az árnyékba vitt beteget, és itassuk vízzel. Enni ne egyen, kávét és alkoholt ne igyon!

 

Ha szeretnéd, kövesd a Facebook oldalunkat! (Itt alul és jobb felül is like-olhatsz minket.) 

Ha pedig inkább e-mailes vagy, iratkozz fel hírlevelünkre ITT.

 

Forrás: Baby Chameleon

2 komment

Babatörölköző történelem

2017. június 19. 08:45 - Baby Chameleon

Törölközőinkhez kötődő akciónk apropóján (részletek a Facebookon), úgy gondoltuk, hogy az arra fogékonyaknak mesélünk egy kicsit a Baby Chameleon babatörölközőiről. Egy kis sztorizás arról, hogy miért készítjük, és egy kis “szakmázás” arról, hogy miből és milyen módon.

Egy Baby Chameleon babatörölköző készítése számunkra öröm lesz, míg világ a világ. Hogy miért? Mert kislányunkat, Baby Chameleon-t életében először egy nyuszifüles babatörölközőbe sikerült belecsavarnunk – mely szerintünk a világ legcukibb baba holmija.

baba_torolkozo_frottir_macifules_rozsaszin_szetnyitott_baby_chameleon.JPG

Annyira, de annyira édes volt, ahogy kérdően és várakozóan nézett ki a nagy, habos frottír rengetegből azokkal a hatalmas nyuszi fülekkel a kis kobakján, hogy e kép örökre a lelkünkbe és a szívünkbe égett. Így hát, minden egyes babatörölköző varrásakor, akarva-akaratlanul is elénk tárul e kép, újra meg újra.

Ezt az élményt szeretnénk átadni neked is! Persze, köszönhetően Mommy Chameleon ügyességének és leleményességének, akkor sincs gond, ha a nyuszis helyett inkább egy édes, mackófüles babatörölköző az, amit látnál szívesen gyermekeden. Ilyet is nagy odaadással készítünk neked, nektek.

baba_torolkozo_frottir_macifules_kek_szetnyitott_baby_chameleon.JPG

És, hogy miért jó a Baby Chameleon babatörölköző, és miben más, mint egy mezei törölköző? Leghitelesebb lenne erről a kislányunkat megkérdezni, de mivel ő még csak gagyogni tud, azt is csak amolyan kezdetlegesen, megpróbáljuk mi szavakba önteni.

Alak

Talán a legszembetűnőbb különbség egy babatörölköző és egy normál törölköző között, hogy a babatörölköző alapja/alakja egy negyvenöt fokban elforgatott négyzet, melynek a felső csúcsán egy kapucnit alakítunk ki. A négyzet alak segíti elő, hogy könnyebben lehessen teljesen bebugyolálni a kisbabád a törölközőbe. Ezt a törölközőt néha kifogónak is hívják, meglehet, sokak szerint a kifogó egy textil – vagy tetra pelenka anyagból készült, elsődleges vízfelitató anyag a fürdetés utánra. De ezen, kár vitázni.

Méretét tekintve 70 X 70 cm-eset vagy 100 x 100 cm-eset készítünk. Utóbbit mondjuk már inkább nagyobb gyerekeknek ajánljuk, hiszen a kisbabák még a kisebbikben is könnyen „elvesznek”.

Kapucni

Sokkal fontosabb a már említett kapucni a babatörölköző tetején. Kemény dió ám úgy szárazra törölni fürdetés után, hogy egyszerre legyen száraz a teste és a feje is. A legkisebbeknél azért, mert őket igazából nem is törölgetjük, csak leitatjuk róluk a vizet. (A nagyobbaknál meg azért, mert 5-6 hónapos kortól már fáradhatatlanul jár a kezük, lábuk, jó, ha a szemüveget nem verik le a fejedről.) A kapucnis babatörölköző pont ezt segít megoldani.

Mellesleg, főleg az első időszakban, amikor még rutintalanabbul megy a fürdetés, pelenkázás, öltöztetés, jó az a tudat is, hogy lehet ugyan, hogy nem végzünk 1 perc alatt mindennel, de legalább ezen idő alatt sem hűl ki, fázik meg kisbabánk buksija a párolgás, vagy a szoba esetleg hűvösebb levegője miatt.

Anyaga

A babatörölközők anyaga frottír. A frottír általában (nálunk kizárólag) 100% pamutból készült, lágy, hurkos felületű, némileg plüss-textúrájú szövet. A hurkok méretétől, nagyságától függ a tapintásának az érzete, azaz a puhasága, valamint a nedvszívó képessége. A rugalmasságát például lycra-val növelhetik. Nedvszívó képességét (a hurkok méretén túl) és tapintásának érzetét bizonyos műszálakkal, például poliészterrel vagy műselyemmel.

torcsik_fb-ra_opt_meret.png

Először a 19. század közepén készítették selyemből. Legelterjedtebb és legbeszédesebb angol elnevezése terry (vagy terry clothes), mely a francia tirer szóból eredeztethető. Ennek jelentése kihúzni vagy áthúzni – mely utal a készítésének-, a hurkok kialakításának módjára is.

torcsi_lany_blog_hu.png

Visszatérve a babatörölközőre, az alapvető és fentebb sorolt értékei még egy ügyes tippel is lehet növelni. Miközben fürdik a bébi, tedd a törölközőt a fűtőtestre! Persze, ne legyen túl meleg, épp csak annyira, hogy a szoba levegőjének hőmérsékletét valamennyivel túllépje. A kis didergő test, hidd el, nagyon hálás lesz majd érte!

torcsi_fiu_blog_hu.png

A végére pedig még egy tipp: nyakunkon a strand és az esküvői szezon –ilyen menő kiegészítőket pedig ajándékba ritkán szerezhetsz be a babádnak! Jah, hogy az akció részletei is érdekelnek? 

 

Ha szeretnél többet megtudni, kövesd a Facebook oldalunkat! (Itt alul és jobb felül is like-olhatsz minket.) 

 

(Forrás: babychameleon.hu)

Szólj hozzá!

Babakelengye: babaszoba berendezés praktikusan

2017. június 14. 07:52 - Daddy Chameleon

Daddy Chameleon a zoldgondoskodas.hu -ra írt vendég posztot (Forrás: zoldgondoskodas.hu).

Köszönjük a lehetőséget! A posztot pedig alább olvashatjátok. 

torodes_a_babaval_babakelengye_babaszoba_berendezes_baby_chameleon.jpg

Gyakorlati tanácsok egy újdonsült apukától kismamáknak

 

Kisbabánk születése valami hallatlan nagy és csodálatos dolog. Kevés van, ami ehhez fogható. Még ha a törődés a babával extra sok feladattal lát is el. Legyen szó az etetésről, a melegen tartásáról, de úgy általában bármiről, ami a kényelemérzetét, a biztonságát szolgálja.

Így hát, nektek, szülőknek, elemi érdeketek, hogy a lehető legjobban rendezzétek be a babaszobát vagy baba sarkot. Hogy miért? És, hogy mit jelent a legjobb? Természetesen nincs objektív válasz. A mi értelmezésünkben azonban a válasz a: praktikus.  – Ok – kérdezheted-, de kinek mi a praktikus? Jó kérdés, elmondom. Az, amikor minden kézre esik. Amikor logikus rendszerben vannak a különböző kellékek. Sőt, a legjobb, ha az otthonod kényelmét valamilyen módon magaddal is tudod vinni!

Kezdjük ott, hogy a legtöbb szülő úgy rendezi be a babaszobát, ahogyan elképzeli, hogy majd milyen lesz a gyereke személyisége. Honnan is tudhatnánk? Másrészt, sokan telirakják csillogó vagy színes dekorációkkal, plüssökkel. A túl sok inger a kezdetek kezdetén nem kell a babának és bőven elég ezeket a holmikat beszerezni, ha már ő tudja kiválasztani, mit szeretne. (Tipp: ha ezt ráadásul a saját ágyba költöztetéshez kötöd, akkor talán még szívesebben fogja otthagyni a szülői ágy melegét).  A baráti körömben látok kislányokat akik megőrülnek már kétévesen a rózsaszínért, mások esetleg az autókért.  Összességében tehát, adódik a kérdés, hogy miért nem a saját maguk elképzeléseik szerint rendezik be sokan a babaszobát? Elvégre, ők, mi szülők fogjuk azt lényegében használni.

 

És itt a lényeg. A babaszoba, különösen az első hónapokban még csak véletlenül sem játszótér. A fő célja, hogy kiszolgálja a baba igényeit. És a tiéd is! Hidd el, az a 6 méter a hálótok és a gyerekágy között semminek sem tűnik. De ha éjjelente 4-6 alkalommal kel oda-vissza megtenned ugyanezt a távot, félálomban, heti hét nap: az egy év alatt körülbelül 22 km. És ezek csak az éjszakáid.

Ugyanilyen alapon … na de menjünk sorjában!

Első kiságy a kisbabának

Először is tehát, lehetőleg ne legyen túl messze a hálótól, ahol alszol. Illetve ne is legyen se fűtőtest, se ablak közvetlen közelében. (És ha már itt tartunk, ne érjen el az ágyból kábelt, függönyt, stb.) Ezen túl, a legjobb, ha egy pelenkázó alkalmatosság, például a pelenkázó szekrény mellett van. Így éjjel is, ha át kell pelenkázni, néha fel sem kel teljesen a pelus cserére a bébi, és mire eszmél, már újra az ágyikójában van.

Sokan szeretik a baba fészket is az első 3-4 hónapban. Ezt be lehet tenni az ágyba, sőt, aláteheted a légzésfigyelő szenzor-lapját is. Amíg a baba nem túl mozgékony, amíg nem forgolódik, addig tényleg jó lehet neki – biztonságérzetet ad neki az állandó test-kontaktot imitáló baba fészek.

Pelenkázó állvány vagy szekrény?

Na, ez egy olyan dolog, ami vallási felekezeteket tud kialakítani. Sokak szerint elég egy-, az ágyra keresztbe rakható pelenkázó felület. Mások szerint minden felesleges, ami több annál, mint, hogy gyors átpelenkázzuk a kanapén. Mi egy harmadik dolgot próbáltunk ki, és nagyon szeretjük magunkat a döntésünkért. Vettünk egy pelenkázó szekrényt.

Ennek a technikai leírásába nem mennék bele, röviden a lényeg: minden kéznél van, ami kellhet pelenkázáskor és fürdetés után. Pelenka, popsitörlő és popsi krém, fürdető, testápoló, csere body-k, kis ruhák, törölközők. Mert elfér, mert lehet rá aggatni dolgokat, mert kis dobozokkal tovább rendszerezhetőek a kellékek, és két nagy fiókja is van. Jah, és majd ha nem kell már a pelenkázó rész, az levehető, és tovább használható majd ez az alkalmatosság szekrényként, komódként.

Alapvető ruhadarabok a babának: body és törülköző

A kéznél szükséges holmik közül kiemelnék néhányat. Kezdjük a legalapvetőbbel, a body-val. Ez a ruhadarab a kisbabák egyik legjobb barátja. Hiszen – jó esetben – puha, jó az érintése, a testhez hozzáérve biztonságérzetet ad, és mindezt úgy, hogy a hideg ellen is egy újabb rétegként funkcionál, anélkül, hogy a bébit korlátozná a szabad mozgásban. Ez különösen cuki darab a Baby Chameleontól.  Mindig adj tehát a babádra body-t.

A baba törölközőjénél ellenben, praktikus, ha kapucnis. Ezért is ez az egyik legszembetűnőbb különbség a felnőtt vagy hagyományos törölközőkkel szemben. Kemény dió ám úgy szárazra törölni fürdetés után, hogy egyszerre legyen száraz a teste és a feje is. A legkisebbeknél azért, mert őket igazából nem is törölgetjük, csak leitatjuk róluk a vizet. (A nagyobbaknál meg azért, mert 5-6 hónapos kortól már fáradhatatlanul jár a kezük, lábuk, jó, ha a szemüveget nem verik le a fejedről.) A kapucnis baba törölköző pont ezt segít megoldani.

Mellesleg, főleg az első időszakban, amikor még rutintalanabbul megy a fürdetés, pelenkázás, öltöztetés, jó az a tudat is, hogy lehet ugyan, hogy nem végzünk 1 perc alatt mindennel, de legalább ezen idő alatt sem hűl ki, fázik meg kisbabánk buksija a párolgás, vagy a szoba esetleg hűvösebb levegője miatt.

Utazás a babával: a legfontosabb beszerzendők

A törődés a babával akkor lehet inkább kihívás, ha el kell hagyni a jól megszokott, biztonságos rendet. Látogatás a nagyszülőknél, bevásárlás, esetleg a gyermekorvosi vizit? Minden esetbe ki kell kicsit lépned a komfort zónádból. Ezért jó, ha minden szükséges dolgot magaddal tudsz vinni, minél kisebb helyre pakolva.

Ezért mindenképp jusson hely a pelenka táskában egy pelenkatartónak. Kellően kompakt, és kifejezetten jól szolgál, ha menet közben csak be kell ugrani valahova a babával, és nem akarod magaddal vinni a teljes pelenkás pakkot. A pelenkákon kívül helyet csinálhatsz benne a popsitörlőnek, a popsikrémnek, a baba cumijának, és legtöbbször hagynak benne további rekeszeket is, amibe bármit pakolhatsz, egyedi igényeid szerint. 

Szintén a praktikum szülte a szoptatós karpárnát. Funkciójából adódóan sokkal kisebb, mint a hagyományos szoptatós párnák, ezért akkor is nagyban megkönnyíti az etetést, ha nem vagytok otthon. Pakolhatod a pelenkázó táskába, ha babakocsival mentek sétálni. De szétkapcsolva az autóban sem fog senkit sem zavarni.

S végül, egy utolsó jó tanács mára: takaró. Legyen az egy wellsoft takaró, vagy egy elegánsabb minky takaró! Legyetek otthon vagy úton, üljetek rá, használjátok napellenzőnek vagy konkrétan takarózni! Bárhogy is van: a popsitörlő után talán egy babatakaró az, ami a legjobban, a legsokoldalúbban megkönnyíti a helyzetet a baba körüli teendőkkel.

 

Vendégszerzőnk:

A cikk írója Tóth Adorján. A Baby Chameleon egyik alapítója, Daddy Chameleon néven szokott publikálni. Gyakorló szülőként, feleségével, Bogival a saját tapasztalataik alapján készítenek egyedi megrendelésre baba-mama kiegészítőket, ajándékokat. Továbbá, elkötelezettek az anyák munkaerőpiaci reintegrációja mellett. Így biztos lehetsz benne, minden egyes Baby Chameleon termékkel te is munkához juttatsz legalább két gyermeket nevelő anyát!

 

Ha szeretnéd, kövesd a Facebook oldalunkat! (Itt alul és jobb felül is like-olhatsz minket.) 

Ha pedig inkább e-mailes vagy, iratkozz fel hírlevelünkre ITT.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása