Körülbelül egy hónapja már, hogy írtam arról, hogy milyen számomra apának, lányos apának lenni. Akkor ott ígértem, hogy mesélek majd arról, hogy hogyan gondolom-tervezem, hogy felnőjek az ezen új identitásom állította kihívásokhoz. Erről olvashattok ebben a bejegyzésben.
Röviden összefoglalva:
1. Tanítsuk meg gyermekünket arra, hogy jó nincs rossz nélkül! Az árnyékos oldal is az élet része, meg kell tanulni átvészelni és kezelni az ilyen időszakokat.
2. Mutass példát! A te életed nem csak hatással van az ő (jellem-)fejlődésére, de nagyban meg is alapozza azt!
3. Lépj át a saját árnyékodon, lépj ki a komfort zónádból és tölts időt a gyermekeddel! Most. Erre emlékezni fog, ezt az emléket és élményt örökre magával fogja vinni.
Nos, az alábbi gondolatok jórészt nem ma születtek, legalábbis nem a mában gyökereznek. Ugyanis a szülőség, a szülővé válás folyamatosan, akár egészen kicsi kortól, ott motoszkál az ember fejében. Legalábbis a legtöbbünkében.
Hogy mi vezet valakit oda, hogy most már tényleg szeretne szülő lenni, eléggé sok mindentől függ – legfőképp az adott személytől :) Annak gondolataitól, terveitől, vágyaitól. Minden esetre, egyelőre csak annyit lássunk meg, hogy a „szülői mesterség” egy valamikor, jó esetben jóval a gyermekünk megszületése előtt kezdődő, és egy soha véget nem érő folyamat, melynek során minden érintett folyamatosan változik. Így a köztük lévő kölcsönhatások, és az azokat alakító meglátások, gondolatok is. Ezért a régóta gyakorló és a több gyermekes szülőktől kéretik elnézőnek lenni „világmegváltó gondolataimmal” szemben! Ezt gondolom most, ma.
Szerintem tehát egy lányos apának három fő feladata van, amit minden áron teljesíteni kell. Ezek pedig: erőssé nevelni, példát mutatni és „megtanulni táncolni”. Kifejtem.
1. Erőssé nevelni
Nem mondok ezzel újat: lánynak, nőnek lenni nehezebb. A világban még mindig a férfiak dominanciája érvényesül. Épp nem rég olvastam egy cikket egy kutatásról, melyben azt állítják, hogy már az óvodás kislányok is hajlamosak az „okos szerepet” automatikusan egy férfival azonosítani. Illetve, hogy ha választani kell, bátortalanabbak az intellektust feltételező tevékenységet választani. Nem csoda hát, hogy ilyen szocializálódás mellett ab ovo kevesebb nő kerülhet felelős, magas pozícióba.
Aztán ott vannak az olyan
szubjektív, de mégis objektív keretek közé erőltetett
sugallatok, mint a szépségideál. A külsőségek fontossága. Nem kell sokat eltérned az általánosan elfogadott szépség normától (a „kevésbé szép” irányba), máris állandó cikizésnek lehetsz kitéve. Vagy épp ellenkezőleg: ha „legalább 8 pontos” vagy (direkt fogalmazok így), jobb, ha gyorsan betanulsz előre néhány profi lekoptató szöveget – vagy azt, hogy hol vannak az emberi életpontok.
És, csak a hármas szám jegyében, mintegy gyűjtemény-csokorként, említsük meg, hogy egyben ők, a lányok, a nők a családi tűzhely őrzői, anyák, feleségek, szeretők, tehát ritka az, hogy csak egy szerepben kell száz százalékosan helyt állniuk. (Mert hát ugye hibázni meg nem szabad, igaz?) Az meg, hogy biológiailag-fizikailag is, a testfelépítésükből adódóan is kevésbé erősek, mint a férfiak, már csak „cherry on top”.
Így hát … erősnek kell lennie, erősnek kell nevelni. Hogy elviselje az életet, az élet nehézségeit. A hullámvölgyeket. Hogy a világ aszimmetrikus, és a legkevésbé sem kiegyensúlyozott. Sőt! Sokszor kegyetlen, rideg. És igen, kifejezetten igazságtalan is. Hogy az élet nem cukormáz és nem mese, ahol eljön a királyfi fehér lovon. Sőt, a legtöbb királyfinak látszó tárgy nem más, mint egy hormonoktól hajtott, emberi alakot öltött „dugattyú” (bocs a szóért, a Bridget Jones naplójának szókészlete nagy hatással volt rám). És erősnek kell lennie, mert
csak ha a fenti nehézségekre lesz kész válasza, akkor fogja csak tudni jól kezelni - az amúgy szükséges – rosszat,
és értékelni a jót és szépet. Az utóbb törvényszerű - hiszen a rossz nélkül a jó sem létezik-, az előző pedig szükséges – hiszen ki akar gyenge lenni?
Ezért meg kell tanítanom kiállnia magáért. Először szóval, majd tettel is. Meg kell tanulnia nemet mondani. És ha kell, nyomatékot is adnia e nem mellé. Tudnia kell, és el is kell hinnie, hogy legalább annyira okos, mint egy férfi. És azt is megmutatom majd neki, hogy a fizikum sem egyértelműen a pasik malmára hajthatja csak a vizet. Hallani fog női pilótákról, űrhajósokról, meg világszinten befolyásos politikusnőkről. Üzletasszonyokról. Színészekről. És persze, azt is el kell fogadnia, hogy mindezen egyenjogúsággal az is együtt jár, hogy néha nem ő lép majd be először az ajtón.
Ezzel együtt azonban hiszem, hogy a női lét, a nőiség együtt jár olyan erényekkel és sajátságokkal, amiket, meglehet, sokan gyengeségnek mondanak, én szelídségnek vagy gyengédségnek hívok. Meg fogom neki mutatni a különbséget gyengeség és szelídség között. És meg fogom vele értetni, hogy, bár joga és lehetősége van ugyanazt csinálni, mint egy férfinak, de merje megélni a nőiségét, és élvezze, hogy ő lehet anya, világra hozhat egy gyermeket, ha szeretne. Még mi férfiak erre sosem leszünk képesek.
És ha mindez átmegy neki, akkor a sok nehézség és kihívás ellenére is látni fogja, hogy milyen szép a világ!
2. Példamutatás
Már most. Mától. Nem „- Majd holnaptól.” Amint egy kicsit is elkezd kinyílni a babák tudata, utánozni kezdenek minket. Lehetnek ezek mozdulatok, gesztusok, nevetések-mosolyok. Később hangsúlyok, szóhasználat. Jó vagy rossz szokások. És persze a viselkedés is az utánzás tárgyává válik. Hiszen, a szülők viselkedése nem csak mintául szolgál, hanem alapot is ad. Értékrendi alapot, például. Amire aztán különböző hitek fognak épülni. S melyek elegyéből majd kialakul a kis ember identitása. Hogy ki is ő a nagyvilágban.
Szülőtársak! Hahó! Átmegy, hogy ez mekkora felelősség? A mi rutinokkal teletűzdelt hétköznapjaink, a szemléletünk, a felfogásunk, az egyes történésekre adott válaszaink fogják egy az egyben megalapozni, hogy kivé-mivé válik a gyerekünk! (És ha ezzel egyet értünk, akkor nézzünk szépen magunkba, és kezdjünk el úgy viselkedni, ahogy szeretnénk, hogy a gyerekünk viselkedjen. Kezdjünk el úgy élni, ahogy szeretnénk, hogy majd a gyerekünk is éljen. Ugye milyen könnyű? Jah, rohadtul…)
Forrás: Dave Engledow és lánya, Alice Bee
Apropó, értékrendek. Egyszer valamikor egy önismereti tréningen azt tanultam, hogy a hiteink és az identitásunk elképzelhetetlenül mélyen átszőnek minket, az életünket, egyáltalán: a létezésünket. Annyira, hogy például az ember a hiteiért ölni-, az identitásért meghalni is képes. (Nem akarom nagyon elvinni a témát, így csak említés szintjén: nézzünk rá a vallási háborúkra, vagy a „nem bírta a büszkesége” indíttatású öngyilkosságokra!) Az értékrend pedig mindezek alapja. Annyira fontos a „jó” vagy egészséges értékrend, hogy az értékrendjeid közül azok, amelyek a legelöl vannak, mondjuk így: könnyedén, anélkül, hogy tudatosan ezt észrevennéd, akár „erkölcsileg kifogásolható” cselekedetekre is kényszeríthetnek. Például lopsz, erőszakos vagy, becsapsz másokat, stb. És, persze igaz ez pozitív irányban is. Ha „jó” értékrendekkel töltjük meg gyermekünket, különösebb energia-befektetés nélkül, szinte öntudatlanul, pontosabban: a tudatalatti által vezérelve fognak megtenni olyan dolgokat, melyek a javára válnak.
Így hát nem győzöm elégszer kiemelni: tudásunkhoz, képességeinkhez és lehetőségeinkhez mérten tegyünk meg mindent, hogy példát mutassunk. És, hogy mondjak néhány egzakt példát is:
- Tartsunk rendet magunk körül – a lakásban, az íróasztalon, a fejünkben.
- Önképzés, tanulás.
- Konfliktuskezelés és kommunikáció - például a házastársunkkal. Ez már csak azért is nagyon fontos, mert később, a párválasztás során is azt fogja keresni, amit látott, amit normálisnak tanult meg.
- Aktív tenni akarás.
- A felelősség felvállalása.
- Tudatosság.
- Érzelmek kimutatása.
- Önérvényesítés.
- A hallgatás és a meghallgatás képessége.
Lehetne még sorolni, mindenki tegye hozzá – akár kommentben-, amit fontosnak tart. (Ezek valószínűleg nekem fontosak, az én értékrendjeimet tükrözik.)
3. Megtanulni táncolni
Ez a pont rövid kifejtést igényel. Úgy alakult, hogy a kisfiúként nem szerettem meg táncolni. Nem az, tudok táncolni. Sőt, az esküvőnkön az első tánc koreográfiáját is én raktam össze! Mégis, lényegében, számomra a tánc világ életemben egy „bizonyos esetekben szükséges rossz” volt. De hogy jön ez ide? Két ok miatt.
Forrás: Pinterest
Egyrészt, a fentiekből adódóan a tánc nekem egy összefoglaló példája lett a nemszeretem dolgoknak. Sőt, tovább megyek. A szerintem „hülyeség”, „nincs értelme” vagy „nem logikus” dolgok manifesztációja lett. Materiális, a tények és logikusan felépített érvek mentén élni képes férfiként pedig aminek nincs értelme, azt nem csináljuk. Na, hát ezt kell elfelejteni :) A lányommal igenis „táncolnom KELL”. Így hát, például:
- Szó szerint táncolnom kell vele, ha szeretne.
- Ha akar, akkor zenét taníttatni neki. Vagy festészetet. (Bármi, ami művészet: nagyon távol áll tőlem.)
- Ha érdekli a vallás, akkor beszélni vele róla. (Lásd művészetek.)
- „Csak úgy” el kell menni sétálni egyet, minden cél nélkül.
És úgy általában, lehetne folytatni a sort, kinek-kinek kedve szerint.
Másrészt, azt is jelenti, hogy időt kell vele töltenem. Része kell, hogy legyek az életének. Legyen ez … bármi! Például:
- Meg fogom tanítani vezetni – ahogy anno apám tanított engem egy Aro-n, az ölébe ültetve.
- Elviszem Tae kwon-do –zni, ha épp Chuck Norris fogja érdekelni, és nem a babázás.
- Bicaj, peca, kemping? Jöhet!
- Mégiscsak lesz babázás? Rendben!
- Mellém akar bújni éjszaka? Alig várom!
- És nem felejtem el egyetlen szülinapját sem! Az egyiket például épp nagykorúságáig fogom készíteni. (Szóval még tizennyolc évig nem mondhatom el senkinek, nehogy kiderüljön idő előtt.)
- Fogok neki apa-uzsit csinálni. (Bárhány emeletes, „mindent bele” szendó.)
- És még hajat fonni is megtanulok.
És ezt a sort is a végtelenségig lehetne sorolni, kinek-kinek kedve és fontossági sorrendje szerint.
Ezek hát a gondolataim és terveim, arra, hogy hogyan szeretném alakítani a kapcsolatom a lányommal. Nyilván, fel vagyok készülve a pofára esésre – legalábbis az eshetőség szintjén. Had utaljak itt vissza egy korábbi poszt alcímére, mely egy Woody Allen idézet: - Ha meg akarod mosolyogtatni Istent, mesélj neki a terveidről. (Remélem, nem fogja máris a hasát a nevetéstől!)
Ha tetszett a poszt, kövesd a Facebook oldalunkat! (Itt alul és jobb felül is like-olhatsz minket.)
Vagy iratkozz fel hírlevelünkre ITT!
Forrás: babychameleon.hu
